Három helyen is rekordalacsony a Duna vízállása
Az előrejelzések szerint a következő napokban nem valószínű további vízszintcsökkenés.
Az előrejelzések szerint a következő napokban nem valószínű további vízszintcsökkenés.
A nagyobb szállodahajók nem tudnak Komáromnál délebbre menni, máshol a vízi rakományok egy részét közúton szállítják tovább. Sok hajó pedig inkább kiköt, és megvárja a vízszint emelkedését a továbbhaladáshoz.
Akadozik a vízi közlekedés, az uszályoknak át kell rakodniuk a gázlóknál. De arra azért nem kell számítani, hogy előbukkan az Erzsébet híd és a Szabadság híd közötti "ínségszikla", ez ugyanis 95 cenitméteres vízállásnál történik meg. Ilyen szárazság utoljára 2003-ban volt, gondok vannak a Tiszán is.
A Duna emelkedő vízállásának köszönhetően megnyitják péntektől a múlt héten lezárt fővárosi hajókikötőket - közölte a Budapesti Közlekedési Központ.
A Duna és az Újpesti-öböl alacsony vízállása miatt szerdától bizonytalan ideig a budapesti D11-es jelzésű hajók is a D12-es járatok vonalán közlekednek. Emellett egyik járat sem érinti egyelőre a Meder utca és a Népfürdő utca megállókat - közölte a Budapesti Közlekedési Központ.
A Duna folyamatos apadása, valamint alacsony vízállása miatt szerdától bizonytalan ideig nem közlekednek a D11-es hajójáratok Budapesten - közölte a Budapesti Közlekedési Központ kedden.
Egyre nagyobb bajban vannak a hajósok a Balaton alacsony vízállása miatt, ugyanis egyre gyakrabban kell kivontatni a megfeneklett, zátonyra futott hajókat.
A Magyar Hajózási Országos Szövetség elnöke szerint a Duna rendkívül alacsony vízállása ellehetetleníti a kereskedelmi hajózást, ezért a vízi közlekedési útvonalak azonnali karbantartását szorgalmazzák.
A paksi atomerőműben hatályba lépett a Duna alacsony vízállása miatt az ilyenkor szokásos készültség legalacsonyabb fokozata, ami fokozottabb ellenőrzést jelent, a termelésben azonban nincs fennakadás, van elég hűtővíz.
A rendkívül alacsony vízállás miatt hetek óta nem használható a kiskörei vízlépcső hajózsilipje, ehhez hasonló jelenségre közel két évtizede nem volt példa.
A Tisza alacsony vízállása miatt nem lehet átkelni a Lónya és Tiszamogyorós közötti pontonhídon – közölte a rendőrség kedden.